HTML

Követés....

RSS facebook

Rákosi Viktor

Rákosi Viktor 1860. szeptember 20-án született a Zala megyei Ukkon, nagybirtokos család gyermekeként, azonban két éves korában szülei tönkrementek a mezőgazdasági válság következtében.Ezután Erdélyben, Gyergyóditróban nevelkedett bátyjánál Rákosi Bélánál, aki orvos volt, majd 1871-től Pesten tanult a piaristáknál. Újságíróként előbb a Nemzeti Hírlap, majd a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg írásai, 1881-től pedig bátyja, Rákosi Jenő lapjánál, a Budapesti Hírlapnál lett belső munkatárs. 1894-től a Kakas Márton című lap szerkesztője. 1891-től tagja a Petőfi Társaságnak, majd 1987-től a Kisfaludy Társaságnak.1902-ben egy rövid ideig a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is volt.1911-től 1923-ban bekövetkezett haláláig súlyos betegségben szenvedett. Elnémult harangok című elbeszéléséből Garas Márton és Balogh Béla rendezésében 1916-ban és 1922-ben film is készült. forrás. wikipédia

Archívum

2010.11.24. 21:11 Sipulusz

EGY MAMELUK NAPLÓJÁBÓL.

   Meg vagyok választva. Ötvenkét faluból negyven megesküszik rá, hogy a hazát én vagyok hivatva megmenteni. A fönnmaradó tizenkettő szintén megesküszik, hogy a hazát én fogom elárulni. Ezen községeken kivül van még egy városom, mely a haza megmentése és elárulása közt ingadozik, de a többség mégis inkább hajlandó rólam az árulást foltenni. Mindakettő egyformán nehéz és nem tudom, hogy melyik fog tőlem kitelni. A hazát elárulni: erre képtelen vagyok. A hazát megmenteni: erre nem vagyok képes. És igy előreláthatólag ugy fogom befejezni a képviselőséget, hogy se választóim, se ellenfeleim nem lesznek velem megelégedve. Egyik párt közóhajának se fogok megfelelhetni.
   Két hétig négy lovon jártam a kerületben. A saját négy lovamon. Micsoda gyönyörű négy ló volt az, én Istenem, fáj a szivem, ha rá gondolok. Mennyit fogok én Pesten gyalog járni, mig ezt a négy lovat behozom! A lovak mindjárt eleinte a fölpántlikázás ellen tiltakoztak. Annyi pántlikát aggatott rájuk a párt, hogy öt lakodalom kitellett volna belőlük. Mikor a kocsis először el akarta indítani őket, elkezdtek ágaskodni és rugdalózni, mert a szél lengette a szalagokat. Egyik lovat ugy megrugták, hogy most is beteg s a vársbéli vak koldus már kérte is a taligája elé. Összetörték a kocsit, megrugdalták a kocsist, a ki még most is a kórházban fekszik s ha a sebei életben hagyják is, sirba viszi a bánat és a szégyen, hogy kedves, derék lovai, melyeket csikókoruk óta nevelt, így csúffá tették.
  
 
 
   Az épségben maradt három lóhoz befogattam egy hátaslovat, s igy indultunk el, pántlika nélkül, és az igás lovak kocsisával. Taracklövések fogadtak a legelső faluban; pártombeli tarackok voltak, s azért jó képet kellett vágni az árokba forduláshoz. Mikor kihuztak a sárból, már ott állt a falu apraja-nagyja, s a jegyző ur elkezdte:
   - Hallottad-e uram, a nép szivének hatalmas dobbánásait?
   (Hallottam, persze, hogy hallottam, csak az a baj, hogy a lovaim is hallották. Másképp nem az árok fenekéröl másztam volna ki, programmbeszédet mondani.)
   Mialatt a jegyző ur beszélt, letisztogattam a sarat a szakállamról, bajuszomról,s kiviüröl végigtapogattam meglódult májamat és vesémet. A fehérruhás leányok szerencsére elmaradtak, mert a nagy természeten kivül télen senkise bolond fehérben járni, s még a fehérruhás leányok is fekete ruhát viselnek. A jegyző ur beszedje után mogmosdottam, s aztán elmondottam a programmot, mely rövid volt és velős. Kijelentettem, hogy a kormány azért rendelte el télre a választásokat, hogy a polgárok közül minél többen szavazhassanak. Mert a polgár nyáron kénytelen a mezei munkát ott hagyni, csak hogy szavazhasson; de télen nincs semmi más dolga, mint a disznótor és ettől ráér képviselőt választani. Mátyás királyt is télen választották meg, s milyen igazságos, nagy fejedelem lett belőle.
 
 
   Éppen át akartam térni Bulgáriához való viszonyunknak ecsetelésére, mikor a jegyző intett, a nép éljenzett, a tarackok durrogtak és lovaim bomlottak. No jó, nem kíváncsiak rá, hogy milyen viszonyban vagyunk Bulgáriával. Majd elmondom Tamásdon.
   Kiosztották a fehér tollaimat, meglobogtatták a zászlókat, s főkortesem kiadta a jelszót, hogy indulhatunk. Én azonban előbb odaléptem a jegyző urhoz, s kérdem:
   - Kinek az eszméje volt a tarackozás ?
   - Az enyém, - felelt a jegyző büszkén.
   - Köszönöm szives taracklövéseit. Fényes gondolat volt. Van még töltésük?
   - Van még hat.
   - Ugyan jegyző ur, tegyen velem egy szívességet. Lássa, én bolondja vagyok a mozsárdurrogásnak. Dajkámnak a szeretője tüzérkáplár volt s én már úgyszólván az anyatejjel szíttam magamba a szeretetet a nagyhangú masinériák iránt.
   - Óh, kérem. Miből álljon az a szívesség?
   - Süttesse el a tarackokat, mielőtt elindulnék.
   A jegyző savanyu képet vágott.
   - De kérem ... azt éppen az elindulás percében kell elsütögetni . . . igy szokás, igy kell ... az ünnepélyesség emelésére . . . Ezeréves hagyomány,
   - Lássa, nagy Örömet szerezne nekem, ha végignézhetném a mozsarazást. Sohse felejteném el.
   Á templom elé mentünk, hol izzó parázsban tüzesitették az elsütésre szolgáló piszkavasat. Lovaimat nyolc fiatal fickó tartotta, a kiknek nem volt szavazati joguk. Hátha agyon találnak rúgni egyet? Nem szabad a szavazatokat pocsékolni.
  
 
   Mikor a mozsarak az én örömömre és a jegyző bánatára eldörögték programmbeszédjüket, felültünk a kocsira, s elrobogtunk.
   Amint a tamásdi torony föltűnt a szemhatáron, főkortesem igy szólt:
   - Itt szidni kell a kormányt, mert a falu ellenzéki.
   - De kérlek! Mikor szabadelvű programmal léptem föl.
   - Süsd meg a szabadelvüségedet. Opportunitás a fő. Ugy beszélj, hogy a magja kormánypárti legyen, de a stilusa ellenzéki.
   (Isten veled Bulgáriához való viszonyunk. Itt megint nem veszem hasznodat.)
   A tamásdiak egy tömegben vártak. Mindjárt láttam, hogy melyiknek van szavazati joga, mert az fütykösre támaszkodott. A szavazati joggal nem biró ifjúság kövekkel és fagyos rögökkel, a jobbszivüek meggyúrt hólapdával voltak ellátva. A kocsik 
megálltak.
   - Nagy disznóölés lesz itt, - jegyzé meg egy öszbeborult parasztember.
   (Vájjon rám akart célozni?)
   A tamásdi magyarok azonban nem keltek tüstént csülökre. Megkérdeztem a nyugalom okát a főkortesemtől.
   - A főkortesek kihaltak.
   - Mibe?
   - Zsandár következtébe.
   - Vagy ugy!
   A tamásdiakkal szemben azt a praktikát követtem, hogy szidtam a német kormányt, a mit ők nagy gyönyörűséggel hallgattak, mert a magyar kormányt értették alatta, holott én a poroszokat  gondoltam. Igy a programmbeszéd közmegelégedéssel végződött: a fütykösök, rögök és hólabdák sutba kerültek. Máig is emlékszem, hogy a Nemzet ezt irta e beszédemről: Nagy tetszés közt fejtegette a Németországgal való szövetségi viszonyunk közgazdasági előnyeit.
  
 
 
   A többi község nem volt ilyen veszedelmes s Bulgáriára vonatkozó politikai nézeteimet egész terjedelmükben értékesíthettem volna, ha közbe nem jött volna a 
vallás. Alig kezdtem el:
   - A keleti államok alakulásában, uraim, különös fontossággal bir ránk nézve Bulgária szerepe a jövő háborúban. Ez a kis ország . . 
   A plébános ur ekkor fölemelte a botját és szólt:
   - Pardon, egy pillanatra . . . Hogy gondolkozik az ur az 1868-diki 53-dik törvénycikk  megváltoztatásárol?
   - A mig a törvény törvény, addig törvény. De a természet örök törvényein kivül minden törvény megváltoztatható, még az 1868-diki 53-ik törvénycikk is...
   Ezzel ujra áttértem Bulgáriára s éppen Stambulovot dicsértem, mikor megszólal a rabbi:
   - Pardon, egy kis türelmet kérek . . . Hogy tetszik gondolkozni a zsidók egyenjogúsításáról?
   - Isten és a törvény előtt legyünk mindnyájan egyenlők. Zsidó polgártársaink szamára ugyanazon jogokat követelem, mint a minőkkel mi birunk s lehetővé kell tennünk, hogy a ki akar, áttérhessen a zsidó vallásra . . .
   A rabbi meg volt elégedve. De a főtisztelendő ur a fülembe súgta:
   - Per amorem dei! Mit mondott az ur! Hogy keresztény ember áttérhessen a zsidó vallásra?
Visszasugtam:
   - Hát hiszi azt, főtisztelendő ur, hogy lesz olyan keresztény ember, a ki át fog térni a zsidó vallásra?
   - Dehogy hiszem. Már hogy hinném?
   - Nohát akkor mitől tart?
   Ekkor már a plébános is meg volt elégedve.
   Denique nagyszabású beszédeim mindig összezsugorodtak, mert vagy az 1868:53. törvénycikk, vagy a zsidók recepciója beleütött, mint a ménkű.
 
  
   Táltosokon indultam a körútra és Rozinantékon tértem vissza a városba. Feleségem összecsapta kezeit és sirva fakadt. Hej, sokszor összecsapta kezeit és sirva fakadt ez időben, „Sok négy ló ráment erre a szamárra". Ezt mondták rám fogcsikorgatva az 
ellenségeim, mikor óriási többséggel győztem.
   Hadd legyen szegényeknek egy kis vigasztalásuk.
---------------------------------------------------------------------------
    A tárcaíró megjegyzése. Az itt közölt naplót egy jóbarátom küldte  hozzám, tévedésből  a mandátum helyett, melyet (betegsége miatt) velem akart benyujtatni. Én, a ki szeretem az indiskréciót, azonnal közzétettem, mert azt tartom, hogy minden ember annyit ér, a mennyi kellemetlenséget tud másnak szerezni.

 

  /Rákosi Viktor munkái-Sipulusz Humoreszkjei I. Révai Testvérek Budapest 1903 - ALAPJÁN/

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://sipulusz.blog.hu/api/trackback/id/tr952471297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

én úgy gondolom, hogy 2012.09.28. 23:34:30

Arra vagyok kíváncsi, hogy az első szakaszban lévő gondolat megjelenik-e valaha Orbán Viktor fejében? Talán egyszer rádöbben - jó lenne, ha ez minél előbb bekövetkezne -, hogy tönkre teszi ezt a szerencsétlen országot és népet!
süti beállítások módosítása