SIPULUSZ

   Meg vagyok választva. Ötvenkét faluból negyven megesküszik rá, hogy a hazát én vagyok hivatva megmenteni. A fönnmaradó tizenkettő szintén megesküszik, hogy a hazát én fogom elárulni. Ezen községeken kivül van még egy városom, mely a haza megmentése és elárulása közt ingadozik, de a többség mégis inkább hajlandó rólam az árulást foltenni. Mindakettő egyformán nehéz és nem tudom, hogy melyik fog tőlem kitelni. A hazát elárulni: erre képtelen vagyok. A hazát megmenteni: erre nem vagyok képes. És igy előreláthatólag ugy fogom befejezni a képviselőséget, hogy se választóim, se ellenfeleim nem lesznek velem megelégedve. Egyik párt közóhajának se fogok megfelelhetni.

 Valahol a nyíri homokon, hol a szőke bor és a barna menyecskék teremnek, lakik nekem egy atyámfia, a ki ragaszkodik ahhoz, hogy egy ősnőmet az ő egyik őse 1192-ben nőül vette s mi ezen a réven rokonok vagyunk.

   Én nem tudom, hogy áll ez a dolog, mert a Lidérc-naptárt, melybe családi fÖljegyzéseimet tenni szoktam, a nyáron elvesztettem, egyéb okmányaim pedig nincsenek; de akárhogy áll is, a rokonságot én is tartom, annál az egyszerű gazdasági elvnél fogva, mert az rám nézve anyagi előnyökkel jár.

   Tisztelt rokonom ugyanis (most kezdek emlékezni, hogy őseink kérdéses házassága 1436 táján történt) minden őszszel egy hektoliter bort szokott nekem ajándékba küldeni.

fotó: fortepan.hu

   A régi jó időkben, mikor még csak törvények voltak és nem szabályrendeletek (tetszik tudni, nálunk a törvények megtartása nem kötelező, ellenben a szabályrendeletek áthágása igen sok kellemetlenséggel jár), ezekben a jó időkben, mondom, az államfogház igen kellemes intézmény volt, honnan a fogoly urak rendesen fájó szívvel búcsúztak el.

forrás: fortepan.hu

   Tizenhat éves koromban történt meg rajtam, hogy apám egy óriási alternatíva elé állitott. Azt kérdezte ugyanis tőlem, hogy mit akarok inkább látni: akasztást-e vagy bált?