Valahol a nyíri homokon, hol a szőke bor és a barna menyecskék teremnek, lakik nekem egy atyámfia, a ki ragaszkodik ahhoz, hogy egy ősnőmet az ő egyik őse 1192-ben nőül vette s mi ezen a réven rokonok vagyunk.
Én nem tudom, hogy áll ez a dolog, mert a Lidérc-naptárt, melybe családi fÖljegyzéseimet tenni szoktam, a nyáron elvesztettem, egyéb okmányaim pedig nincsenek; de akárhogy áll is, a rokonságot én is tartom, annál az egyszerű gazdasági elvnél fogva, mert az rám nézve anyagi előnyökkel jár.
Tisztelt rokonom ugyanis (most kezdek emlékezni, hogy őseink kérdéses házassága 1436 táján történt) minden őszszel egy hektoliter bort szokott nekem ajándékba küldeni.
A szokás jó s ha én tanár volnék, az iskolában követendő példa gyanánt állitanám az ifjúság elé. De a tanárok örökké csak olyan példákat hoznak föl, hogy valaki a vizbe ugrik, s egy másik ember saját élete kockáztatásával kimenti. Az ilyet aztán agyba-föbe dicsérik, ellenben a borküldő emberbarátokról mély hallgatás van az egész vonalon.
A bor tehát szerencsésen megérkezett. A kiváltása rendesen egy kis bajjal jár, mert mig az ember a ráeső vámot, adót, akciszt kifizeti és a pénzügyőrök bizalmatlanságát legyőzi, többnyire beletelik egypár nap.
Mikor a bor már otthon volt, a szállítólevélen a következő megjegyzést vettem észre:
A bor földerítése szükségesnek mutatkozik.
Mi az ördög! Ez még eddig sohsem fordult elő. Hát a nyiri borok az idén szomorúbbak, mint máskor? Hogyan kell vájjon a szomoru bort földeríteni? Nagy kérdés olyan ember előtt, a ki inkább önmagát szokta a borral földeríteni.
Ekkor eszembe jutott, hogy van nekem a műegyetemen egy jóbarátom, a ki a bor kémiájával foglalkozik. Ez biztosan tudja, hogyan kell a bort földeríteni.
Kémikus barátom, a mikor benyitottam a laborótoriumába, éppen azzal foglalkozott, hogy gázlángon szalonnát pirított. Azon kezdtem tűnődni, hogy miképp szolgálja a pirított szalonna a kémia céljait. Miközben ezen tűnődtem, kémikus barátom nyugodtan megette a szalonnát. Tehát nem a kémiát szolgálja, hanem a kémikus önfentartási ösztönét elégíti ki.
Miközben csevegtünk (mert bármit mondanak a kómikusok: a kémikusokkal is lehet csevegni), ugy odavetöleg megkérdeztem, hogyan kell a bort földeríteni?
— Vizahólyaggal.
— Bravó. Tehát vizahólyaggal? Hogyis nem jutott mindjárt az eszembe? Pedig gondolhattam volna.
Oly természetes képet, vágtam a vizahólyaghoz, mintha legjobb barátaim kozé tartoznék. Pedig szavamra, először hallottam, hogy a vizának hólyagja van. Szegény viza!
Rösteltem bővebben kérdezősködni, mert a tudósok hamar kinevetik a laikus embert. Siettem a legelső Fűszerkereskedésbe és határozott hangon vizahólyagot kértem.
— Barnát vagy szürkét parancsol?
Különös. Hát kétféle színe van a vizahólyagnak?Mi mindenre rá nem jön az ember?
— Barnát kérek. (Talán szürkét kellett volna mondanom.)
— Mennyiért parancsol?
Mennyiért? Különös kérdés. És fogas kérdés, ez az ember most rá fog jönni, hogy én sohsem vásároltam még vizahólyagot. Azt fogja gondolni, hogy eddig oly szegény voltam, hogy még vizahólyagra sem tellett s most egyszerre fölvitte az Isten a dolgomat.
— Öt forintért adjon, — feleltem némi habozás után.
— Igenis.
Nem bámult. Ugy látszik, eltaláltam a helyes mértéket s mások is ennyiért szoktak venni.
A vizahólyagot gondosan becsomagolta s én oly büszkén vittem haza, mint a gazda, a ki egy óriás cséplőgépet vett. Otthon kiraktam az asztalra, olyan volt, mint az ostya, ha nem tudtam volna biztosan, hogy vizahólyag, sohase találtam volna ki, hogy vizahólyag. A gyerekeknek is szabad volt megnézni, kivéve a Gyurit, a ki nem tanulta meg a leckét, Nőm áhítattal nézte a nagy kék szemét bizalommal szegezve rám, szólt:
- Hogy kell ezt használni ?
— Óh, nagyon egyszerü. Beleteszem a borba és benne hagyom.
— S attól földerül ?
— A legélénkebb derültségbe, zajos, hosszantartó derültségbe fog esni. Olyan lesz, mint a színarany.
És a gyermekek nagy ellenkezése közt levittem a pincébe és beletettem a borba. (A gyerekeket csak azzal tudtam elhallgattatni, hogy majd írok a Jézuskának,
hogy hozzon karácsonyra vizahólyagot.)
Egy hétig csönd volt. Feléje sem néztem a pincének. Elképzeltem, hogy derül azóta az én derék borom. Azóta talán már az oldalát fogja nevettében.
Egy hét múlva lementem, csapra ütöttem és elkezdtem a bort üvegekre lefejteni.
A bor tiszta volt és nyúlós. Nem mondhatom, hogy ecetes lett volna. Azt sem mondhatom, hogy zavaros lett volna. De nyúlós volt, mint a méz. Ha a mézben volna a főtulajdonság, az én borom méznek kitűnő lett volna. Ugy nyúlt, hogy telegráfdrótnak ki lehetett volna húzni két oszlop közt. Azt hiszem, aszfaltnak is jó lett volna, mert a napon megkeményedett volna. Sőt úgy láttam, hogy malternek is jó, téglák összeragasztására.Csak éppen inni nem lehetett.
Különös egy bor, melynek százfélé jó tulajdonsága van s csak az ihatósága hiányzik.
Csüggedten vonultam föl a pincéből s az asszonynak bevallottam mindent. Az nem baj, ha az ember otthon szamár, csak a külvilág előtt őrizze meg az oroszlánbőrt Az asszony nagyon sajnálta a bort, a gyerekek még jobban a vizahólyagot.
Elhatároztuk, hogy a bort a házmesternek adjuk.A lakóra nézve ugyanis fontosabb, ha a házmesterrel áll jó lábon, mint a háziurrall. De éppen ezen jó láb érdekében azt is elhatároztam, hogy zsákban nem árulok macskát, vagyis mindent elmondok a házfelügyelőnek.
— Nézze, házmester ur, száz liter bort akarok magának ajándékba adni.
A házmester megdöbbenve nézett rám, s távozni kezdett. Megfogtam, nehogy a mentőknek telefonáljon, mert láttam, hogy bolondnak tart.
— Megálljon. Egy kis hibája van annak a bornak, a min én nem tudok segíteni.
— Mi az?
— A pincében megnyulósodott.
— Más baja nincs ?
— Esküszöm, hogy nincs.
— Köszönöm, nagyságos ur, nagyon szívesen elfogadom.
— Mit fog vele csinálni ?
— Nincs annál egyszerűbb dolog a világon. Földerítem vizahólyaggal.
Hahaha! Nevetett bennem egy belső hang. Ez még csak a vizahólyagnál tart. Képzelem, milyen képet fog az a szegény bor vágni, ha még vizahólyagot tesznek bele. Milyen kása lesz belőle! Nem is kása, hanem csokoládé. Fejszável fogják szétvagdalni. Hahaha!
A házmester elvitte a bort, én pedig megfeledkeztem róla.
A feleséhem elment színházba, én meg a lakásunkkal szemben lévő korcsmában vacsoráltam. Az ételekről nem beszélek. Dühöngött bennük a margarin és tombolt az amerikai zsír. De a bora pompás.
— Hogy ennek a bornak literje?
— Ötven krajcár.
— Nem adhatna belőle nekem egy fél hektolitert?
— Sajnálom, az egész készletem csak egy hektoliter volt s most már csak hetven liter van belőle. De ha ugy izlik, tíz litert adhatok.
Azonnal kifizettem s hazaszallittattam.
— Hát a honnan maga vette, onnan nem kaphatnék ?
— Azt uraságod könnyebben megtudhatja, mert az ön házmesterétől vettem.
Az ostoba! Nekem nem szól semmit, bogy ilyen jó borforrásokat ismer. Pedig tőle biztosan olcsóbban megkapnám, mint a vendéglőstől.
Rá is ripakodtam a házmesterre még az este. Nagy szemeket meresztett rám.
— Óh, nagyságos ur, bocsásson meg, én az ön borát adtam el harminc krajcárjával. Nagy az adó és gyermekeknek az étvágya.
Most már én meresztettem nagy szemeket rá. Tehát én adót. akciszt, vámot fizettem, egy vagyont fektettem vizahólyagba, csak azért, hogy végül drága pénzen megihassam a saját boromat.
Az egész dologban csak az boszantott, hogy vagy egy hónap mulva, mikor az emiitett füszerkereskedés előtt elmentem, a tulajdonos kiszaladt és utánam kiáltott:
— Nagyságos ur, friss vizahólyag érkezett.
Nem felejtette el, hogy én nála öt forintért vettem vizahólyagot! Úgy látszik, ekkora tömeg vizahólyagot még soha sem vett senki. A vizahólyagvásárlás terén elértem a világrekordot. Bejövök a kereskedelmi is iparkamara évi jelentésébe! Sőt talán a történelembe is. S a vizahólyag iparüzői deputációt fognak küldeni a temetésemre s szónokuk ki fogja jelenteni, hogy az én halálom pótolhatatlan veszteség az ipartestületre nézve!
És én még akkor sem fogom tudni, hogy a vizahólyagnak mi köze a bor földerítéséhez!
/Rákosi Viktor munkái-Sipulusz Humoreszkjei I. Révai Testvérek
Budapest 1903 - ALAPJÁN/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.